- info@rotaryszentescsongrad.hu
A pályázaton Szentes és Csongrád vonzáskörzetében élő, tanuló középiskolások vehetnek részt.







elismerő oklevél mellé 300.000 Ft – 300.000 Ft értékű támogatásban részesülnek.
A pályázaton további különdíjak kerülnek kiosztásra, valamint a pályázó diákok oklevél
elismerésben részesülnek. Ezeken felül szponzoraink részéről további különdíjak is
megítélésre kerülhetnek.
A támogatás a Pályázó tanulmányaihoz, tevékenységéhez szükséges eszközök
beszerzésére, illetve az általa választott események – szakmai-tanulmányi utak, versenyek,
fesztiválok, stb. – részvételi költségeire fordítható.
Nemzetközi szintű eredmények esetén a 9. évfolyamos alsó határtól egyedi elbírálás alapján
eltekinthetünk. A fődíjat (300.000 Ft) egy alkalommal nyerheti el ugyanaz a diák.
az első fázisban a Pályázó írásos pályázati anyagot készít és nyújt be,
a második fázisban a legjobb írásbeli munkákat benyújtó Pályázók (maximum 20 fő)
szóbeli fordulón, kötetlen elbeszélgetésen vesznek részt a Bíráló Bizottság tagjaival
a Pályázó legfeljebb három oldal terjedelemben írja le azt az őt leginkább érdeklő
tudományágat, sportot, művészeti-, zenei képzést stb., amellyel kapcsolatban az
ösztöndíjat fel kívánja használni. Az esszében érveljen amellett, hogy miért indokolt a
támogatása, az ösztöndíjat milyen célra és formában kívánja felhasználni, az milyen
tanulmányokat, képzést, fejlődést biztosíthatna számára. A pályázathoz csatolható, azt
részben helyettesítheti saját készítésű kreatív megoldás – film, album, festmény, stb.
2. a Pályázó egy oldal terjedelemben mutassa be magát, céljait, motivációját, eredményeit
3. mellékelni szükséges a Pályázó tevékenységét ismerő pedagógus (művész, edző) rövid
ajánlólevelét, melyben szakmaiság mellett érinti a pályázó anyagi körülményeit is
4. a Pályázó mellékelhet 1-3 diáktársa által írt ajánlásokat is, ahol megfogalmazzák, miért
tartják őt érdemesnek a támogatásra – ez nem kötelező, de plusz pontokat jelenthet
5. végül szkennelve mellékelni szükséges a kitöltött adatlapot a szülői nyilatkozattal.
A pályázat kizárólag elektronikus formában nyújtható be.
Ha kérdésed van, írj az alábbi címre:
A második fordulón a határidőben beérkezett, feltételeknek megfelelő és a Bíráló Bizottság által kiemelkedőnek ítélt pályázatok benyújtói (maximum 20 fő) vesznek részt. Itt a pályázónak egy személyes beszélgetés keretében szóban is meg kell védeni a pályázatát.
Maximum 100 pont érhető el a következő megoszlásban:
Szentes Csongrád Rotary Tanulmányi Támogatás Évkönyvébe belekerül a szóbeli beszélgetésen résztvevő legjobb tíz pályázó.
A támogató iskolák mindegyikéből az adott iskolában a legtöbb segítséget nyújtó pedagógus szintén bekerül az Évkönyvbe és oklevél elismerésben részesül.
„Szentes-Csongrád RC Tehetséggondozó Pedagógusa 2025-ben” oklevelet kap az a pedagógus, aki a klub tagjainak megítélése szerint a pályázat során a legtöbbet tette diákjaiért és a sikeres lebonyolítás érdekében
„Szentes-Csongrád RC Tehetséggondozó Iskolája 2025-ben” oklevelet kap az iskola, amely arányosan a legtöbb érvényes pályázót indítja.